Orbán szerint a világ

A tavalyi GDP adatok közreadása után ismét, felerősödött azok kórusa, akik a gazdasági miniszter kudarcáról beszélnek. Nézzünk a számok mögé, helyezzük a magyar gazdaságot nemzetközi kontextusba! Vajon valóban akkor is  rossz-e Matolcsy teljesítménye, hogy ha a nemzetközi trendek és folyamatok keretébe illesszük?

Matolcsy miatt nincs hitelezés!

Az európai bankok túlhitelezték magukat, sora adják el leányvállalataikat, hogy legyen fedezet a forrásaik mögött illetve, a hitelezést is azért állították le, hogy rendbe rakják könyveiket. Az európai bankprobléma legalább olyan súlyos, mint amilyen Amerikában volt a 2008-as ingatlanpiaci lufi kipukkadásakor. A különbség az, hogy az európaiak sokkal óvatosabbak és semmilyen banknál és országnál nem akarják hagyni, hogy bedőljön.  Ennek sajnos ára van! A sokkszerű, ámde gyorslefolyású korrekció helyett Európa akár évtizedekre is berendezkedhet a helyenként recesszióval váltakozó stagnálásra vagy legjobb esetben is az alacsony növekedésre.

Minderre Olivier Sarkozy, a francia elnök fiatalon Amerikába szakadt féltestvére, is utalást tett egy jelentős amerikai befektetői internetes portálon közzétett beszélgetésben.

Más vélemények szerint a piacok törvényszerűségét hagyják figyelmen kívül, azzal, hogy rosszul prosperáló bankokat tartanak életbe, a nyugati világ egyre inkább hasonlít egy központilag irányított tervgazdasághoz, ahol a legnagyobb vállalatait és bankjait kisegíti az állam.

Valóban unortodox-e a magyar politika?

Attól függ mint értünk rajta, de Nyugat-Európában és Amerikában mást. Ugyanis a nyugati világban elsősorban a klasszikus USA befolyási övezeten belül (Japán, EU) paradigmaváltás van a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban. A 2008-as válság óta ezek a jegybankok elektronikusan teremtett (QE) pénzükkel heves államkötvény vásárlásba kezdtek. Így két dologgal is segítik kormányaikat. Egyrészt ezzel finanszírozzák a válság nyomán megugró állami kiadásokat. Másrészt az alacsonyan tartott kamatok fenntarthatóbbá teszik az eladósodási pályát. A nyugati sajtóban elsősorban ezeket a jegybanki beavatkozásokat hívják unortodox vagy nem konvencionális politikának, a köznyelv pedig egyszerűen pénznyomtatásnak. 

Mivel a reál és magánszektorban nem érte el a kívánt hatást (nem indította be a gazdasági növekedést), azóta további ötletek kerültek elő a jegybank lehetséges beavatkozásairól egyre radikálisabb formában. Ilyen például a 'helikopter pénz' névvel fémjelzett ötlet. A kifejezés arra utal, hogy a jegybank államkötvény vásárlás helyett, mivel nem sok kimutatható pozitív hatása volt a reálgazdaságra, közvetlenül az államhoz juttatatna pénzt, hogy költéseikkel beindítsák a gazdaságot. Így a piacokat teljesen kirekesztik az állami deficit finanszírozásból, csökkentve kiszolgáltatottságukat. Egy pozitív forgatókönyv szerint a várt piaci reakciók a font drasztikus leértékelésével is segítené a brit versenyképesség helyreállítását. Magyarországon ezekre a lépésekre a jelenlegi jegybanki vezetés miatt nem volt eddig lehetőség (Más kérdés, hogy valójában Magyarország megteheti-e ezen lépéseket, anélkül, hogy a piacok büntetnék Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek elv alapján).

Rosszabbul teljesítünk a régiós országoknál.

Ez is igaz, de az e mögött meghúzódó számos ok nem róható fel Matolcsynak. A lengyel gazdaság a régió legnagyobb gazdasága, nagy belső piaca kevésbé kitett a nemzetközi trendeknek. Ráadásul még a válságot megelőzően lengyelek millió vándoroltak ki Nyugat-Európában, akik most már hazautalásaikkal és visszatelepülésükkel erősítik a gazdaságot. A cseh bankszektor, amely jelentős részben hazai, közel 0%-on finanszírozza a cseh államadóságot. A szlovén gazdaság is zsugorodik, ráadásul mindenórás a nagy bankjai megmentését szolgáló mentőcsomag, amely teljesen átfestheti a képet. A térség többi államáról általában elmondható, hogy kevésbé volt jelentős a külföldi privatizáció, s ezért alacsonyabb a kiszivattyúzott jövedelem aránya is. Állami költésekkel a 3%-os deficit határt meghaladóan tudták helyettesíteni a visszaszoruló magánszektori gazdasági tevékenységet, és így tompítani a szabadpiaci recessziós hatásokat. Mivel Magyarország ellen már 2004 óta húzodik a túlzott deficit eljárást, az országnak semmi mozgástere nem maradt, hogy ne kockáztatná az uniós támogatások elvesztését, ha átlépné a 3%-os határt! 

A GDP csökkenésről

A fent említett okokból egyenesen következik a GDP csökkenés. Röviden összefoglalva:

1.A lakossági fogyasztás visszaesése, és ebben a legnagyobb szerepet játszó lakossági hitelprés, amely jelentősen leszűkítette a lakossági költekezést és ezzel kódolta a kisebb gazdasági teljesítményt. A kormányzat  a végtörlesztéssel és az árfolyamgáttal tett ez ellen. Ugyanis a visszafizendő hitel mérséklésével nagyobb elkölthető összeget hagyott a lakosságnál.

2. Az exportpiac szűkülése. Ezt külső tényezők befolyásolják: az euró zóna pénzügyi rendszerének válsága és az ebből fakadó fogyasztás-visszafogás.

3. Az állami költekezés visszafogása, amely kényszerű szükségszerűség, de negatív hatása a beruházásokra és a gazdasági növekedésére szintén közgazdasági törvényszerűség.

Ha a VéleményVezér egy kicsit is próbálná megérteni Orbán historizáló szimbolikai formanyelvét, nagyon egyszerű dolga lenne. Csak fel kellene ütnie egy értelmező kéziszótárt a szabadságharc és a gyarmat címszavaknál, vagy legalább a wikipédiában bepötyögni az IMF mozaikszót és röviden utána nézni a világban jelenleg zajló gazdasági folyamatoknak, máris nagyon könnyű lenne értelmezni és megfejteni ezt a retorikát. Akkor méltán nevezhetnék magukat értelmiséginek.  De nem teszik, mert azonnal lebuknának. Ugyanis a politikától magát távol tartó középnek egyből feltűnne, hogy a szürkének látszó pártpalettán elkülöníthetőek, ha nem is teljesen tisztán, a fehér és a fekete árnyalatai. A liberális baloldali mantrákban hívők számára pedig feje tetejére állna a világ. Minden pont fordítva igaz, ahogy eredetileg gondolták (sulykolták beléjük).

Az egyéni kezdeményezőképesség és kiemelkedés elfojtásán alapuló Kádári-szocializmus a 80-as években elkezdte hazánk eladósítását. A gravitáció ettől kezdve egyre erősödött a kölcsönöket folyósító Nyugat irányából, míg végül a vonzás hatására 80-as évek végén eufórikus hangulatban a Kádári szocializmus bevégeztetett, s beléphettünk „a szabad világ” kapuján. Igaz, az új világ nemcsak felzárkózást és az elszigeteltség megszűnését jelentette, hanem állandó megújulásra késztető versengést. Ettől fogva vált meghatározóvá az a politikai kettéosztottság, amely minden olyan országban megfigyelhető, amelyet dominánsabb hatalmak vesznek körül.

A szociális-liberális szárny a Nyugathoz való simulékony idomulást választotta, helyenként az ország hosszú távú érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyásával, az érdekérvényesítés teljes feladásával, mindezt hitelből történő osztogatással fűszerezve. Kommunikációjukban elsősorban a nyugati országok szempontjai szerinti szólamokat szajkózták. Másrészt lopással vádoltak mindenkit, aki saját erejéből gazdagodott, amit könnyű volt elhitetni a versenyben leszakadó, lehetőségeit kiaknázni képtelen kisemberrel. A legszomorúbb, hogy ennél a primitív kommunikációnál ma sem futja többre.

A másik szárny, kezdetben még nemzeti-liberális, majd nemzeti-polgári, a kádárizmus antitéziseként nem behódolni, szolgálni és kiszolgálni, hanem versenyezni akart, hogy ne lakája, hanem egyenrangú polgára lehessen Európának és ezért bátran ki is állt.

Nézzük meg, hogyan értelmezhető az orbáni narratíva a világgazdasági-mutatók adatai alapján. Jelenleg három fő gazdasági adattal határozzák meg egy ország pénzügy helyzetét: GDP arányos államadósság, költségvetési deficit, gazdasági növekedés. Az IMF, a hitelminősítők, s az egyéb gazdasági szervezetek is ezt veszik figyelembe.

Magyarország (77%, -3%; -1,5%)

Nagy Britannia (88,4%, -8 %; 0,8%)

USA (106,6%; -8,1%; 2,1%)

Japán (235,8%; -10%; 0%)

Franciaország (89%; -4,6%; 0,5%)

 Vajon komolyan vehetők-e a hitelminősítők és nemcsak politikai döntést hoznak-e, amikor a fenti adatok alapján Magyarországot a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolják (ez egyfajta szégyenpad), miközben Nagy-Britannia még mindig tripla A, a legbiztonságosabb befektetési osztályba sorolt ország?

A fenti számok mellett vajon nem a kiszolgáltatott, gyarmati függés jele-e, hogy Magyarországot 8-9%-on finanszírozzák, miközben a nagyobb államadóssággal és deficittel rendelkező Nagy-Britannia, Japán, USA adósságát 1-2% körüli összegen?

Vajon nem szabadságharcot folytat-e egy ország, amely unorthodox módon nem pusztán adósságcsapdába csalt polgáraival fizetteti a túlhitelező bankok miatt is bekövetkező gazdasági visszaesés árát, kiszabadítva őket az adósrabszolgaságból, hanem próbálja a terheket megosztani s ráadásul elsősorban a legfőbb okozót terhelve?

Vajon független-e azaz ország, melynek jegybankja ellentétes intézkedéseket hoz kormánya nyíltan vallott gazdaságélénkítő politikájával szemben, miközben más országok jegybankjai (FED, BoE, BoJ, ECB) csakúgy öntik az államkötvényeikbe az elektronikusan teremtett pénzt, hogy gazdaságuk beindítsák? S vajon van-e igazi szólásszabadság abban országban, ahol politikusi nyilatkozatokra reagálva (mintegy gombnyomásra) változnak az árfolyamok?

S vajon igazságos világ-e az, ahol a bankok rossz tőkekihelyezéseit az adófizető állampolgárokkal fizettetik meg? Miért is ne lenne igazságos, ahol minden igazságtalanságot az ellenzéki értelmiség azzal magyaráz, hogy a kétharmados többségét példátlan fegyelemmel igazgató Orbán Viktor a miniszterelnök. S minden gazdasági problémát arra vezet vissza, hogy a deficitet dekonjunktúrában 3% alatt tartó Matolcsy a gazdaság irányítója (az euró zóna legnagyobb válságában). Hiszen, még ha nem is plakátoltátok ki BKV buszokra ti ezt pontosan tudjátok, hiszen mindig így hirdetitek, mert ti vagytok az értelmiség.

Jó napot Hölgyeim és Uraim! A verseny folytatódik! Ki dönti be a világ gazdaságát? Idén vagy legkésőbb 2013-ban újra gazdára lelhet az általában 70-80 évente kiosztásra kerülő díj: Ki dönti be a világgazdaságot? Az idei verseny azonban több szempontból is új, először kerülhet a díj egy országhoz! 2008 óta miután a bankszektorok átterhelték veszteségeiket az adófizetőkre egy csomó ország szállt be a versenybe. Nézzük a jelenlegi állást!

 Görögország kétségtelenül még őrzi vezető pozícióját! Méltán veszi körül a kis Dél-Európai országot nagy figyelem, pedig mindent megtesznek a tárgyaló asztal mellett is, hogy Görögországot diszkvalifikálják a versenyből, és így a végkimenetelt kétségessé és izgalmassá tegyék. A kis ország egyszerűen nem bír megválni első helyétől! Igaz szakavatott csapat veszi körül, így az EB, az IMF és EKB szakértői konzorciuma segíti. Bár az mindenki számára egyértelmű, hogy ki az aki valóban segíti és nem inkább hátráltatja őket a cím megszerzésében.

Magyarország viszont ismét az élbolyban! Hiába a 2008-as diszkvalifikáció az ország újra a legjobbak között 2010 óta! Hihetetlen teljesítmény ez egy már leírt országtól! Olyan már fordult elő, hogy egy ország sikeresen küzdött a diszkvalifikációs kísérletek ellen a verseny folyamán (Törökország, Dél-Korea), de hogy már egy kizárt ország tért vissza: ez valóban példátlan ember feletti teljesítmény! Kérdéses, azonban, hogy Magyarország az élmezőnyben maradhat-e, hiszen 2013 márciusában a Magyar Nemzeti Bank elnökének leváltásával egy teljesen új helyzet állhat elő. Azzal, hogy a magyar kormány ismét a saját kezébe veszi a monetáris politika irányítását leszakadhat a nagy presztízsű mezőnytől, melynek élbolyához tartozik Görögországon kívül Portugália, Spanyolország, Írország (az utolsó időben egy kicsit leszakadva), persze mivel ők az Euró zónához tartozásnak nem kényszeríthetők önálló monetáris politikára, és e nélkül valóban könnyebb.

Térjünk rá most a frissebb eseményekre, hiszen a verseny hihetetlenül kiélezetté vált. A választások óta, az Amerikai Egyesült Államok neve is felmerült a lehetséges befutók között. Bár felzárkózása az élbolyhoz még eltarthat egy ideig, de a belső és külső adósságának nagysága önmagában is esélyessé teszi őket a végső győzelemre.  Meglátjuk, hogy a januárban esedékes költségvetési visszavágások (fiscal cliff), adnak-e elég esélyt, hogy az élbolyba repítsék.

A legújabb fejlemény azonban Japán hihetetlen ütemű felzárkózása az élmezőnyhöz. Második pillantásra azonban már semmi meglepő nincs ebben, hiszen az államadósság már régóta 200% felett van (a háztartások és vállalatok adósságáról ne is beszéljünk). Új fejleményként azonban, a növekvő recessziós kilátások egyre biztosabbá teszik, hogy Japán nem képes kihízni adósságát, így most már nekik is minden esélyük megvan a cím megszerzésére. Kedves olvasóink most búcsúzunk, de ne menjenek messze, a verseny egyre izgalmasabb. Ki tudja? Talán még az idén eldőlhet! Hamarosan jelentkezünk! S ki tudja, talán a célegyenesben akár Magyarországnak is drukkolhatunk!

A HVG most juttatta el a 'legújabb plágium-botránnyal kapcsolatos közleményét' blogunkhoz, Az Orbán szerint a világ-hoz, amit most teljes terjedelmében közzé teszünk. :)

Itt, mi a HVG, ezúton közöljük a mélyen tisztelt olvasóközönséggel és a nagyvilággal, hogy idézőjel kutató-bizottságot állítunk fel. Külön sajtóosztály foglalkozik, a kormánypárthoz tartó politikusok szakdolgozataikban és disszertációiban fellelhető idézőjelekkel … vagy esetlegesen azok hiányával. Bár az euró-zóna felbomlása fenyeget. Görögországot harmadszor mentették meg két éven belül az államcsődtől a hetekben, sőt lehet, hogy a Közel-Keleten épp most robban ki egy újabb háború, de egy ilyen gazdasági lap, mint a miénk nem engedheti meg magának, hogy ne maradjon hiányzó idézőjel felderítetlenül. :) Ezekben a vészterhes időkben fontos, hogy a szociálliberális tábor fenn tudja mutatni kulturális fölényét, különösen a szakdolgozatok és doktori dolgozatokban fellelhető idézőjelek helyes használatában. Az arány így 2:1 ide! Ha azonban jobban a mélyére nézünk a dolgoknak, elsöprő a fölényünk, hiszen tudja-e bárki is bizonyítani, hogy Gyurcsány szakdolgozatából egyetlen idézőjel is hiányzik, vagy netalántán gyanúsan hosszú szövegek lennének idézőjelben forrásmegjelöléssel. :) Nem hagyjuk, hogy idézőjeleket lehagyó politikusok üljenek a nyakunkon, vagy akire akár a gyanú legkisebb árnyéka is vetül. Éljen a mindhalálig tartó küzdelem az idézőjel manipulátorok ellen! :)

Tele van a sajtó, főleg a liberális fele, azzal, hogy a magyarországi bankok adója kontra-produktívan hat a hitelezésre és így rombolja a gazdaságot. Ez a szöveg azonban nem más, mint „kommunikációs trükk” a bankok részéről a saját felelősségük elkenésére a túlhitelezési válságban. A bankadó, ami a mérlegfőösszeg fél százaléka, önmagában nem késztetheti a bankokat a hitelezés visszaszorítására, hiszen ennél lényegesebben nagyobb haszonkulccsal dolgoznak. A tízmilliárdos számok, amelyek csak úgy röpködnek, pusztán azt mutatják, hogy milyen hatalmasra duzzadt is ez a szolgáltató-iparág. Képzeljük el, ha senki sem dolgozna, mert 10%-os jövedelemadót kell fizetnie a keresete után. A nonszensz épp az, amit a bankok állítanak, hogy emiatt a kis csekély hozzájárulás miatt a közteherviseléshez nem tudják végezni a dolgukat. A Külföldi bankok különben is el tudják tüntetni nyereségüket az anyabankjuknál, ezért volt szükség a főmérleg összeg megadóztatására. A banki hitelezés végeredményben, azért állt le, mert a piacot (különösen a lakosságit) már nem lehetett további fogyasztási hitelekkel terhelni, mint ahogy minden jóból úgy a hitelből is megárt a sok (túlfűtött a gazdaság). S persze, hogy gazdasági visszaeséssel jár, ha leáll a hitelezés, de ez egy törvényszerűség, persze egyszerűbb az Orbán kormányra- fogni, hiszen van elég politikai ellenlábasuk.

A túlhitelezés egyéb kockázatokkal is járhat. Ha rosszul helyezik ki a hitelt, tehát nem teremtődik érték vagy fogyasztásra költik, több pénz lesz a piacon, mint amennyi áru, azaz inflációt gerjeszt. A bankok túladóztatásának további hozama lehet,hogy ha ki is vonulna egy-egy külföldi bank, a helyére könnyebben léphet be egy magyar tulajdonú.

Az áramszolgálatok tervezett megadóztatás is talán az energiaszektor tulajdonosi szerkezetének átalakítási tervébe illik bele. Az 1990-es évektől miután a Horn-kormány privatizálta az energiaszektor, az innen kiáramló jövedelmek is gyengítik a magyar gazdaságot. Az 50%-os adónak közvetlen célja lehet a szolgáltatatók piaci gyengítésének és így növeli a magyar állam áralkuját az újraállamosításhoz, azaz egy kicsivel több jövedelem Magyarországon tartásához.

Lehangoló a magyar gazdaság teljesítménye, hiszen Magyarország gazdasági teljesítménye csökken. Mire fel mégis Matolcsy kincstári optimizmusa?

Abszolút mértékkel nem is lehet a Matolcsy irányította gazdaságpolitikát sikeresként elkönyvelni, de ha a világgazdaság helyzetét nézzük, relatív sikerről beszélhetünk. Először a piaci környezetet nézve láthatjuk, hogy számos ország gazdasága nem csakhogy csökkent, de öt európai ország csőd-közeli vagy kvázi csődben van (Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország, Ciprus). A fenntarthatatlan adósságpálya miatt szinte az egész nyugati világban vissza kell vágnia a hitelből történő költekezést, ez jelentősen csökkenti a gazdasági teljesítményt is.

Magyarország megkezdte alkalmazkodását ezen új pályákhoz. S csökkentette költségvetési deficitjét. Az alacsonyabb költségvetési hiánnyal egyenes arányban csökkent a gazdasági növekedés. Tehát a gazdasági növekedés visszaesése nem kudarc, hanem a költségvetési hiány lefaragásának sikeréből következő szükségszerűség. Ezt a két számot összehasonlítva Magyarország valóban sikertörténet. Spanyolország, Portugália, Nagy-Britannia, mind olyan országok, ahol a magyar költségvetési hiányt jóval meghaladó túlköltéssel sem tudtak kikecmeregni a recessziós sávból. Külön érdekesség, az Amerika Egyesült Államok példája, ahol az évek óta jellemző 10%-hoz közeli deficit sem tudta érdemben beindítani a gazdaságot: mindössze 2% körüli gazdasági növekedést produkált, s az USA is kénytelen lesz drasztikusan visszavágni a költségeit, ha egyensúlyba akarja hozni gazdaságát.

Mivel a kormányzati költekezésnek jelentős hatása van a gazdasági növekedésre, ezért a magyar GDP csökkenését ennek függvényében kell értelmezni.

Még nagyobb a kontraszt az Orbán-kormány teljesítménye és az Mszp-kormányzás között, ha összehasonlítjuk a reálgazdasági folyamatokat a két korszakban. A Gyurcsány-kormány alatt csúcson volt a hitelezési és főleg a svájci frank hitelezési boom. Egy ilyen környezetben nyilvánvaló, hogy pörög a gazdaság, új ingatlan-beruházások jönnek létre, növekszik a fogyasztás és legalább részben hihetjük, hogy ez a magyar ipart és szolgáltató szektort is pörgette (hiszen jobban fogytak a Suzukik is). A hiteldömping törlesztésre fordított forintok (vagy még inkább forintosított svájci frank) viszont pénzt vonnak ki a gazdaságból, azon a pénzen már nem lehet túró rúdit venni, nyelvtanfolyamot befizetni, de még fodrászhoz sem járni olyan sűrűn.

A legtöbb dolog az életben nézőpont kérdése. Itt egy példa: Annak különösen igazságtalan az egykulcsos adó, aki nem részesül közvetlenül előnyeiből. Hiába vannak mögötte, olyan ösztönző elvek és szándékok, melyek közül csak egy, hogy az egyenletes aadóteher miatt most megéri többet dolgozni.  Egy további praktikus érv az egykulcsos adó mellett az adóparadicsomok és az offshore adózás vonzerejének csökkentése. A magaskeresetűek közül sokan büntetésként élik meg a többkulcsos adórendszert, és ezért külföldre menekítik a vállalkozásukat hogy adózhatatlanná tegyék jövedelmüket. Persze kényelmesebb és politikailag kifizetődőbb az osztályellentétek szítása. Tóta W. profi ebben, mármint az ellentétek szításában, és a lényegről való elterelésben, ne legyen társadalmi vita, csak gyűlölet.

Ilyen finomsággal kellene közelíteni és eszerint tematizálni és megtárgyalni Magyarország politikai természetű ügyeit több nézőpontból. S nem pedig egyszerűsíteni, vagy még inkább primitíven letolvajozni azt a politikát, amely a Magyarországon befizetett adóból finanszirozott beruházásokat magyar vállalatokkal viteleztet ki. Millió példa van rá, hogy egy céget vagy vállalatot saját állama támogat. Kezdjünk egy történelmi példával: Erzsébet királynő által adományozott monopólium, és a Brit Birodalom fegyverei tették naggyá és búsás hasznot hozó vállalattá a Kelet-India Társaságot, s később részben a többi hasonló módon támogatott társaságok emelték Nagy-Britanniát a többi állam elé. A legtöbb európai országban az építőipari beruházásokat csak hazai cégek végezhetik. Van közelebbi példa is, ne menjünk történelmi távlatokig vissza, ország határokon túl. A 2008-as IMF hitelből támogatott külföldi bankokra, amelyet hitel természetesen szintén adófizetők pénzén lesz visszafizetve anélkül, hogy egy felépített híddal, felújított iskolával vagy megszépített belvárossal ellentételezték volna.  Ez persze Tóta W mércéje szerint nem lopás csak az ő jó Istene és az ő Jézuskája, az ájemef jogos jussa, mert elhozták a fényességet Magyarországra, s hogy így is lehet, semmiből teremtett pénzzel meggazdagodni, veszteséges magánbankokat  adófizetők pénzével kisegíteni.

Tóta W. képtelen megérteni Magyarország sajátos társadalmi berendezkedését és hagyományait. Magyarországot lehetetlen egy személyes klientúra nélkül hatékonyan kormányozni, ennek megvannak a történelmi gyökerei is (Bocskai, Bethlen, Rákócziak, Tiszák, stb.) S ez a helyzet többek között azért is alakult ki, mivel a legtöbb társadalmi és pénzügyi intézményünk vagy külföldi érdekeket szolgál, mint a Magyar ’Nemzeti’ Bank, vagy erősen bolsevista gyökerűek, mint a független magyar bíróságok, amiről épp a minap tett bizonyságot egy képviselőjük.  Ezen sajátos magyar rendszer működésének az alapos ismerete Orbán zsenialitásának titka.

Mennyivel egyszerűbb lopást! ordítani és zsigeri gyűlöletet kelteni! Persze önmagában ezzel nem is lenne baj, mert Tóta W. ezzel magáról állítja ki a bizonyítványt. A baj sokkal inkább az, hogy a 'nagy felületű' média megjelenésnek köszönhetően egyre szaporodnak követői. S nem tudni mikor szökken szárba bennük a Tóta W. által elültetett primitivizmus,s mikor lesz vakságuk teljes,  tudatuk teljesen beszűkült. S nem tudni mikor fognak egy szablyát és vágják le egy két magyar vállalkozó kezét, hiszen loptak, mikor lógatják fel egy fára saját vezetőiket, hiszen loptak, mikor hülyéznek vagy bolondoznak le közgazdászokat, történészeket és filozófusokat, csak azért, mert kimondják, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer fenntarthatatlan és pusztán az amerikai hatalmi érdekek kiszolgálója, s utána nagy értetlenségükben meg is lincselik őket.

A rémisztő és groteszk az, hogy Tóta W.-t már csak az különbözteti meg azoktól a fanatikus vallási prédikátoroktól, akik felbőszült híveiket uszítják, hogy még nem öltek meg, egy, az IMF politikájával szemben az Orbán kormány kiállást dicsérő professzort. Nem hajtottak bele egy bombával megrakott gépjárművel a kormány pénzügyi függetlenségre törekvő politikája mellett tüntető több százezres tömegben, akik Tóta W. szerint úgyis csak birkák, bár foglalkozásukra nézve lehetnek atomtudósok, orvosok, művészek, mérnökök, jogászok, gazdálkodók vagy szorgos fizikai dolgozók.

Egy dologban Tóta W.-nek igaza van: ez az ország egyre élhetetlenebb, de nem amiért ő gondolja. Hiszen pontosan az olyan összefüggéseiket kifordító, tényeket elferdítő , tolvajozó, bolondot kiáltó, pocskondiázó írásoktól élhetetlen ez az ország, mint amilyen az övé.

S éppen ezen írások miatt sokkal inkább hasonlatos egy az embereket csőcselékké aljasító, vallási-fanatikus terroristához, mint egy publicistához.

Az Orbán kormány ellen egyik leggyakrabban az EU által is hangoztatott vád, hogy a bírói kényszer-nyugdíjazással, az OBH jogosítványaival és saját emberei kinevezésével a független bírói hatalmi ágat a saját befolyási körébe próbálja vonni. Azt, hogy ez nem pusztán öncél, és az, hogy milyen fontos politikai és gazdasági érdekérvényesítést tesz új, lojálisabb bírók kinevezése lehetővé, két példa is megmutatta a napokban. Az egyik állami mobil-szolgáltató indítását megakadályozó bírói döntés, a másik a Horthy szobor leöntésével kapcsolatos, finom szólva is vegyes érzelmekkel fogadott ítélet.

Az állami mobilszolgáltató elkaszálása rávilágít arra, hogy mennyire fontos a megfelelő káderpolitika akár az igazságszolgáltatás területén is ahhoz, hogy a kormányzó erők akaratát véghezvigye. Ha olyan bírák elé kerülnek ügyek, akik nem értik, vagy talán ellenszenvvel viseltetnek a kormányzó politikai kurzus terveivel és lépéseivel, végeláthatatlan károk okozására képesek. Egy nemzetgazdaságot meghatározó stratégiai döntést, holmi formai okokra hivatkozva megsemmisíteni, ha a jognak nem is, de a praktikusságnak és a józan észnek ellentmondanak.

Ugyan nem tudok semmit a döntést elkaszáló bírók hátteréről, sem bírói döntések mechanizmusáról a döntés, úgy tűnik, nem valami égbekiáltó elvi, hanem formai okokra korlátozódik.

A kormány koncepciója az állami mobilszolgáltató alapításával világos: a szűkölő szabad piacok és a világi gazdasági viszonyok átrendeződése miatt az államok egyre jobban rászorulnak a saját belső erőforrásaik optimálisabb kihasználására. Az állami mobil cég ilyen lehetne! Lehetett volna? Egyrészt a belföldi mobil távközlés piacon keletkező haszon tortájából az állam egy szeletet közvetlen megtarthatna, másrészt az új szolgáltató munkahelyeket teremthetne a kormány egy másik fontos stratégiai célját is szolgálva. Sőt talán még járulékos haszonként a verseny élénkítésével a lakossági ügyfelek is jobban járnának.

Nyilván kockázattal is jár egy állami cég gründolása. Mi van, ha a gyors technológiai változások miatt vagy egyéb új gazdasági trendek megjelenése miatt az állami céget nem lehet nyereségessé tenni? Kockázat azonban mindig lesz, és a jelenlegi gyorsan változó gazdasági és társadalmi helyzetben a tétlenség a legrosszabb.

Térjünk vissza most a bírákhoz, és a másik ügyhöz.  A Horthy-szoborral kapcsolatos ítélet a magyar társadalom megosztottságát mutatja közelmúlt történelmünk egy darabjával kapcsolatban. Horthy sokak számára az I. Világháború után lerombolt és felszabdalt Magyarország újjáépítője. S a XX. század másik nagy világégésekor bekövetkezett újabb magyar tragédia kárait, veszteségeit, fájdalmait tompító államférfi (pl. a magyarországi zsidó közösségek deportálásának megakadályozásával a német megszállásig), aki hosszú évszázados politikai alávetettség után Magyarország függetlenségének helyreállította. A másik Magyarország részben a szocializmus 40 éves nevelőmunkájának, és a Horthy-korszakot negatívan megítélő értékrendjének is köszönhetően (amely elég etikátlanul gyakran összemosta Horthy rendszerét a fasizmussal), Horthyra mintegy nemzetrontóként tekint. Orbán kormánya, bár finoman (centrista szavazó rétegük részbeni Horthy ellenszenve miatt), de pozitívan viszonyul a két világháború közötti történelmi korszakhoz, egyrészt jelezve, hogy kül- és gazdaságpolitikájában az eddiginél más, önállóbb, nagyobb mozgástért kíván kialakítani a világban lezajló alapvető gazdasági és társadalmi átrendeződés következtében is. Ez alól a társadalmi megosztottság alól nem vonta ki magát a bíró kar sem. Az ítélet is mutatja, hogy a bírói szubjektum, ha teljesen nem is fordíthatja meg a törvényeket, de értelmezésében, sugallataiban feltétlenül akadályt állít a jelenlegi kurzus terveinek megvalósítása elé. S ez részben befolyásolhatja a jelenlegi kormányzó erők sikerét.

Nem véletlen szerepelt idézőjelesen a ’független’ jelző a bírókat jellemző szóösszetételben. Az aktuális politikai kurzusok mindig megpróbálták a bírói hatalmi ágat a maguk érdekében felhasználni. A törvényi háttér szerint látszólagosan független hatalmi ágat a személyi lojalitás függésén vagy a bírók szubjektív világ látásán keresztül a politika mindig is képes volt befolyásolni.

A világban is látszanak azok a tendenciák, hogy a bírósági döntések pusztán gazdasági és politikai érdekeket szolgálnak. Aki, nyomon követi a nagy elektronikai, számítógépes és internetes cégek közötti nagy szabadalmi háborút az láthatja, hogy az ítéletek gyakorlatilag 100%-an megjósolhatók, aszerint, hogy melyik cég anyaországában zajlik a bírósági procedúra. Nyilvánvaló az összejátszás a cég és országa között, ahol a hazai pálya előnyét a teljesen ’független’ bíróságok sem fedhetik el.

A bírói kinevezések új rendszere, nem önmagáért a hatalom gyakorlásáért való cél, hanem a kitűzött politikai ill. gazdasági célok megvalósítását, azok hosszú útjának kiegyengetését szolgálja, másrészt az egész világban jelenlévő jelenség az, hogy a bírói hatalmi a ágat a köz- és gazdasági szereplő saját érdekükben használják. Naivak azok, aki valami megfoghatatlan és elvont igazságosságot várnak el tőlük

Ugyan látszólag sok ellentmondás, horribile dictu, hazugság is van Orbán és csapatának megnyilatkozásaiban az IMF-vel való megegyezéssel és kapcsolatban, de most vegyük górcső alá az IMF és az EB ’”titkos” dokumentumait (a tárgyalásokról készült helyzetelemzést és egy frissebb EB által kézbesített levelet!

Még ha valóban nincs más valóban titkos „halállista”, ezek az iránymutatások is nyüzsögnek az ellentmondásoktól, képtelenségektől és a magyar sajátosságok nem ismerésétől.

A kiadások csökkentése (részben a szociális kiadásoké): A gazdaságot két motor hajthatja: egyrészt a belső fogyasztás, másrészt a külföldre eladott áruk, azaz export. Ezért bármilyen szociális juttatás visszavágása valószínűleg nagy gazdasági visszaesést is jelentene, mivel csökkenti a belsőfogyasztást. Tankönyvi példa pl. Görögország, Spanyolország, Nagy-Britannia, amely országok a megszorítások miatt csak még súlyosabb válságba kerültek.

A vállalatok és bankok terheinek csökkentése a hitelezés újbóli beindítása érdekében: Nézzük akkor a valóságot: a jelenlegi válság oka, hogy a bankok túlhiteleztek. Túlfűtötték a gazdaságot azzal, hogy túl sok hitelt helyeztek ki, melyek részben visszafizethetetlenek. Ezek után csökkenteni terheiket? Alkalmazni a nyugati módszert, azaz a veszteséges bankokat az adófizetők pénzén kellene megmenteni? A bankokból azonban nem kell mindenképpen mumust csinálni. Valóban hatékony szereplői is lehetnek a gazdaságnak, hiszen ”pénzteremtésükkel” kvázi költség nélkül, jó kockázati elemzéssel pumpálhatnak pénzt a gazdaságba, de a jelenlegi gazdasági helyzetben a sikeres tőkekihelyezésre csekély az  esély.

A foglalkoztatás és a gazdaság növekedésének ösztönzése (részben az adórendszerrel):Az egykulcsos adó is hasonló céllal született. A támogatás azt jelentené, hogy kevesebb adóterhet fizessenek a Magyarországon működő cégek, de ehhez a szociális juttatásokat vissza kellene vágni Ez viszont csökkentené a magyarországi piac fogyasztóképességét, így belföldi piacra nem érdemes termelni vagy hitelezni, hiszen a kedvezmények dacára sem érdemes a cégeknek termelésüket bővíteni egy szűkülő piacon! A másik lehetőség itt is az export, de egy olyan időszakban, amikor a Nyugati világ legnagyobb fogyasztója az USA protekcionista gazdaságpolitikát folytat, egyre nagyobb akadályt emelve az áruk szabad áramlásának útjában, vagy amikor egyre több adósságcsapdában szenvedő ország is arra kényszerül, hogy növelje exportját és visszafogja a belső fogyasztását, nagyon csekély a siker lehetősége.

középtávra tervező, kiszámítható gazdaságpolitika és jogi környezet: Egy ilyen világban ez a legnevetségesebb ajánlás. Amikor az USA trillió számra nyomtatja, ill. elektronikusan lazítja dollárját, ezzel próbálva beindítani a gazdaságot (mellesleg felhajtva az árakat). Amikor az Euró zóna az összeomlás szélén áll és saját maga szabályait szegi meg?! Még hosszan sorolhatnák, milyen alapvető változások zajlanak jelenleg a világgazdaságban.

„Az szja-rendszer átalakítása is terítéken lesz, a szakértők szerint például a családi kedvezményeket át kellene rendezni annak érdekében, hogy az célzottabban érjen el rászorulókat.”: Ez a magyar társadalmi helyzet ismeretének teljes hiányáról szól. Magyarországon épp az volt a baj, hogy a gyerekeket nevelő és dolgozó családokra túl nagy teher hárult, miközben segélyekből is lehetett gyereket nevelni. A jelenlegi családi támogatás egy jó szemléletű rendszer, amely hosszútávon kedvező változásokat indukálhat a magyar társadalomban. A segéllyel támogatott gyerekvállalás helyett a munkavállalással támogatott gyerekvállalást.

A befektetői bizalom megszerzése: A legfőbb kérdés, hogy a befektetők nem inkább maguk a probléma, mint a megoldás? A befektetők általában azok, akiknek pénzük van és azt fialtatni szeretnék valahogyan. A befektető, azonban már nem emberek, hanem teljesen intézményesültek. A legnagyobb amerikai bankok állnak a hegy csúcsán. Azonban, mivel túlhitelezték a nyugati gazdaságot, már nem a valódi gazdaságban fektetnek be, hanem úgynevezett származtatott ügyletekből szerzik jövedelmük nagyobb részét, csúnyábban kifejezve spekulálnak, az olaj, az élelmiszerek vagy akár a valuták árára, sőt államadósságra. Ez a gyakorlat indíthatja el a következő gazdasági cunamit.